Ittvagyunkotthon

101.7 PécsFM

Pécs új rádiója. A '90-es és a 2000-es évek slágereivel komolyan vesszük a pécsiek szórakoztatását. Híradásainkban kiemelten foglalkozunk a térségben élő emberek számára fontos információkkal. Hallgatóink Pakstól a déli határig velünk tarthatnak. 101.7 PécsFM - Itt vagyunk otthon

Kiemelt

Védett idősávot kapnak a bevásárlásra az idősek. 

Kikapcsolási moratóriumot hirdetett az év végére az EON Hungária csoport. 

Hazai medencében folytatódik a bajnokság a PVSK Mecsek Füszért számára. 

A belvárosi és a Majorossy utcai után újabb pécsi óvodákban jelent meg a koronavírus. 

A hazai középiskolák csaknem fele, 535 intézmény jelezte, hogy a hozzájuk jelentkező tanulóknak részt kell venniük a központi írásbeli vizsgákon. 

Vasárnap elhunyt Győrvári Gábor Zoltán, a Miroslav Krleza Horvát Iskolaközpont igazgatója, akit az elmúlt hetekben koronavírus-fertőzéssel ápoltak kórházban. 

Az ország 93 kórházában lesznek ott mostantól a katonák. 

Néhány hét működés után leállították a pécsi óriáskereket. 

Már megjelent a Magyar Közlönyben az a rendelet, amely szerint a középfokú digitális oktatásban részt vevők 30 napig ingyenesen vehetik igénybe az internet-szolgáltatást. 

Megkezdődött a Tisztítsuk meg az országot! program a Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság területén. 

Megjelent a kormányhatározat a pécsi stadion építéséről. 

Haladékot kapott Pécs a hitelének visszafizetéséhez

A kedden megjelent új szabályok értelmében a 10 ezer főnél népesebb városokban, így Mohácson és Komlón is a polgármester határozhat arról, mely közterületeken kötelező a maszk viselése. 

Hallgass minket útközben is!

Hallgasd a 101.7 PécsFM műsorát telefonodon is! Töltsd le Google Play-en vagy App Store-ban megtalálható applikációnkat.