Ittvagyunkotthon

101.7 PécsFM

Pécs új rádiója. A '90-es és a 2000-es évek slágereivel komolyan vesszük a pécsiek szórakoztatását. Híradásainkban kiemelten foglalkozunk a térségben élő emberek számára fontos információkkal. Hallgatóink Pakstól a déli határig velünk tarthatnak. 101.7 PécsFM - Itt vagyunk otthon

container-box-top

A csuka, a süllő és a német bucó versenyez az év hala címért

Megkezdődött a szavazás a 2020-as év haláról, amelynek célja "őshonos halaink ismertebbé tétele". A Magyar Haltani Társaság most is három fajt állított jelöltként, közülük kettő fogható, egy védett.

A szavazatokat december 31-én délig várják a haltani társaság honlapján. Az egyik jelölt az álló- és lassú folyású vizeket kedvelő csuka. A ragadozó főként a vízinövényekben gazdag vizekben fordul elő. Hatalmas szájáról és egészen hátul elhelyezkedő hátúszójáról könnyen felismerhető. A süllő szintén ragadozó. Jelentős állományai élnek közepes és nagyobb folyókban és tavakban, de az iszapos medrű, oldott oxigénben szegény vizeket nem kedveli. Jellegzetessége a két hátúszó, a többnyire elmosódó, sötét harántsávokba rendeződő mintázat, valamint a nagy, szem alá benyúló száj, amelyben a többi közül kiemelkedő ebfogak is vannak. A harmadik jelölt, a német bucó az erősebb áramlású, oxigéndús vizeket kedveli. Fokozottan védett.

Megjelent:2019. október 29.

Továbbiak a HírTárból

Várhatóan hétfőn tetőzik a Duna Mohácsnál. 

Szombaton újra hazai bajnoki mérkőzést játszik a PMFC. 

Már ebben a hónapban forgalomba állnak azok az új, magas komfortfokozatú autóbuszok, amelyek megvásárlásáról még februárban döntött a Volánbusz zrt. 

Az adóhatóság ismét előre nyilvánosságra hozta a jövő heti ellenőrzések helyszíneit.

Szerb centert igazolt a PVSK Veolia. 

Hallgass minket útközben is!

Hallgasd a 101.7 PécsFM műsorát telefonodon is! Töltsd le Google Play-en vagy App Store-ban megtalálható applikációnkat.