Ittvagyunkotthon

101.7 PécsFM

Pécs új rádiója. A '90-es és a 2000-es évek slágereivel komolyan vesszük a pécsiek szórakoztatását. Híradásainkban kiemelten foglalkozunk a térségben élő emberek számára fontos információkkal. Hallgatóink Pakstól a déli határig velünk tarthatnak. 101.7 PécsFM - Itt vagyunk otthon

container-box-top

Készülnek a pécsi strand megnyitására

A PSN Zrt megkezdte a felkészülést a Hullámfürdő nyitására. Az Abay Nemes Oszkár sportuszoda strand-részének előkészítését a hétvégén kezdték el és a tervek szerint már május végén megnyitnak. 

 Addig tisztítják, fertőtlenítik a kinti medencéket majd újra feltöltik azokat vízzel. Ha minden a tervek szerint halad, akkor a szokásosnál két héttel korábban nyitja a szezont a strand ebben az évben. A PSN Zrt vezetősége megkezdte a sportiskolai edzések újraindításának kidolgozását is, a terv rövidesen elkészül, a részletek akkor válnak majd ismertté a sport-létesítmények fokozatos megnyitásáról.

Megjelent:2020. május 04.

Továbbiak a HírTárból

Enyhülnek a pécsi Vásárcsarnokot érintő korlátozások. 

3 napos hosszú hétvége kezdődik. Május 31-én és június 1-jén pünkösdöt ünnepeljük. Ez a két nap Magyarországon ünnepnap, vagyis munkaszüneti nap. 

Idén szeptemberig nem tart előadásokat a Janus Egyetemi Színház Pécsett, de már készülnek az új bemutatókra. 

Több hazai vasútvonalon is ideiglenes járványügyi menetrend lép életbe június 6-tól – közölte a MÁV-Start. 

Nem kell lemondani a nyaralásról: Horvátország teljesen megnyitja határait több ország, köztük Magyarország állampolgárai előtt is. 

Hallgass minket útközben is!

Hallgasd a 101.7 PécsFM műsorát telefonodon is! Töltsd le Google Play-en vagy App Store-ban megtalálható applikációnkat.