Ittvagyunkotthon

101.7 PécsFM

Pécs új rádiója. A '90-es és a 2000-es évek slágereivel komolyan vesszük a pécsiek szórakoztatását. Híradásainkban kiemelten foglalkozunk a térségben élő emberek számára fontos információkkal. Hallgatóink Pakstól a déli határig velünk tarthatnak. 101.7 PécsFM - Itt vagyunk otthon

container-box-top

Itt az első tartósabb hőhullám

Másodfokú hőségriasztás lépett érvénybe Magyarországon, ami egészen kedd éjfélig tart. 

 Fontos, hogy a hőség ellen megfelelően védekezzünk. Pécsett pénteken felállították a párakapukat, amelyek idén is a Széchenyi téren, az Uránbányász téren és a Csontváry utcai buszmegállónál nyújtanak felfrissülést az arra járóknak. A város területén összesen 34 ivókút és 6 csobogó áll a lakosság rendelkezésére. A napvitorlák kihelyezése is elkezdődött, a Széchenyi téren és a Lánc utcai rendelőnél már kint vannak az árnyékolók, a következő napokban pedig a Kossuth téren, a Király utcában, az Irgalmasok útján és a Búza téren is felszerelik azokat. A Tüke Busz a járatain működteti a klíma-berendezéseket. Ha útnak indul, ajánlott egy palack innivalót is magával vinnie, ezen kívül hűtse szervezetét, ahogy lehet. A bárki által használható, klimatizált helyiségek listája a katasztrófavédelem honlapján található meg.

Megjelent:2021. június 19.

Továbbiak a HírTárból

Hétfő reggeltől ismét megnyílik a forgalom előtt a drávaszabolcsi határátkelőhely a magyar-horvát határszakaszon – közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.

Idén nyáron is lesz nyári színház Pécsett. 

Másodfokú hőségriasztás lépett érvénybe Magyarországon, ami egészen kedd éjfélig tart. 

Jövő keddtől lehet jelentkezni a nyári diákmunka programra – közölte a Baranya Megyei Kormányhivatal. 

Egy év kihagyás után idén újra megrendezték a dél-pannon borvidékek seregszemléjét, a Pannon Borrégió Top 25-öt. 

Hallgass minket útközben is!

Hallgasd a 101.7 PécsFM műsorát telefonodon is! Töltsd le Google Play-en vagy App Store-ban megtalálható applikációnkat.