Ittvagyunkotthon

101.7 PécsFM

Pécs új rádiója. A '90-es és a 2000-es évek slágereivel komolyan vesszük a pécsiek szórakoztatását. Híradásainkban kiemelten foglalkozunk a térségben élő emberek számára fontos információkkal. Hallgatóink Pakstól a déli határig velünk tarthatnak. 101.7 PécsFM - Itt vagyunk otthon

container-box-top

Változik a vonatok menetrendje a közelgő hosszú hétvége miatt

A MÁVINFORM közlése szerint csütörtökön a pénteki, november 1-jén, pénteken a szombati menetrend lesz érvényben. November 2-án az ünnepnapi, 3-án pedig a szokásos vasárnapi menetrend szerint indulnak a járatok.

A közlemény szerint a MÁV ezen a hétvégén mintegy fél millió utasra számít, így az InterCity vonatokhoz a lehetőségekhez mérten plusz kocsikat is kapcsolnak. Az utazóknak a pénztárak előtti sorbanállás elkerülése végett érdemes előre megváltani menetjegyüket, amit az interneten vagy mobilos applikációban is megtehetnek.

Megjelent:2019. október 30.

Továbbiak a HírTárból

container-box-top

Több, mint 500 rászoruló gyerek kaphat gyermekvédelmi pénzbeli juttatást Mohácson. 

container-box-top

Második alkalommal rendezik meg a Ligeti Tepertő és Forralt Bor Fesztivált, ami szombaton várja a közönséget. A rendezvényen tepertő-készítő versenyen vehetnek részt a csapatok, de a zsűri a legjobb forralt bort is keresi majd.

container-box-top

Fennállásának 10. évfordulóját ünnepli pénteken az Afrika Kutatóközpont, ami a PTE Bölcsészettudományi Karán működik, Pécsett. 

container-box-top

A Csorba Győző Könyvtár a Pécsi Tudományegyetem könyvtárával és a Tudásközponttal együtt indította el a jótékonysági akciót, amelyben a Kémes az Ormánságért Egyesület is részt vesz. 

container-box-top

A figyelőszolgálat legfrissebb adatai szerint november 4. és 10. között már több, mint 3500-an fordultak orvoshoz influenza-szerű tünetekkel. A legnagyobb részük 15 és 34 év közötti fiatal felnőtt volt.

Hallgass minket útközben is!

Hallgasd a 101.7 PécsFM műsorát telefonodon is! Töltsd le Google Play-en vagy App Store-ban megtalálható applikációnkat.