Ittvagyunkotthon

101.7 PécsFM

Pécs új rádiója. A '90-es és a 2000-es évek slágereivel komolyan vesszük a pécsiek szórakoztatását. Híradásainkban kiemelten foglalkozunk a térségben élő emberek számára fontos információkkal. Hallgatóink Pakstól a déli határig velünk tarthatnak. 101.7 PécsFM - Itt vagyunk otthon

Kiemelt

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint Pécs térségében éjjel ónos eső hullhat, ezért fokozott óvatosságra lesz szükség az utakon, járdákon, tereken. 

Az enyhe időben szabadidejükben sokan indulnak kirándulni a Mecsek erdőibe, ahol akár elhullajtott szarvas-agancsokat is találhatnak. Fontos tudni, hogy az ilyen agancsok gyűjtése illegális – hívják fel a figyelmet az erdészetek. 

Az enyhe időjárás miatt a szokásosnál korábban kezdődött a pollenszezon. A kora tavasszal virágzó fák pollenjei mellett már megjelentek a levegőben a fűpollenek is, amelyek a legtöbb allergiás megbetegedésért felelnek.

Csütörtökön kezdődik az idei Mohácsi Busójárás, ahol a szervezők szerint minden eddiginél több, csaknem 1800 maskarás búcsúztatja majd a telet. A hat napos eseményen közel 80 program várja a látogatókat, a legtöbb esemény farsangvasárnap lesz – ekkor várható a legtöbb vendég is Mohácson.

Új szoborcsoport köszönti a Mohácsra érkezőket. 2018-ban jelentették be, hogy a város népszerű télűző rendezvényéhez, a busójáráshoz kapcsolódóan új köztéri alkotással gazdagodik Mohács. 

Keresik a kivitelezőt. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt közzétette az M6-os autópálya Bóly és Ivándárda közötti szakaszára vonatkozó ajánlati felhívást. 

Regionális gyermek és ifjúsági néptánc fesztivált rendeznek májusban a Dél-Dunántúlon. 

Hatodik alkalommal is lesz Komlói Amatőr Színházi Találkozó, a rendezvény június 4. és 7. között várja a közönséget és a színjátszókat. A programot kormányzati és pályázati támogatásból rendezik meg.

Márciusban kezdődik a komlói menzák digitalizálása. Az önkormányzat Gazdasági Ellátó Szervezete új rendelés-leadási, fizetési és beléptetési rendszert alakított ki, amelynek a lényege az, hogy a szülők a jövőben egy regisztrációhoz kötött felületen rendelhetik meg és mondhatják le gyermekük számára az étkezést. 

Megkezdődött az idei pollenszezon – figyelmeztet a tisztifőorvos. A hirtelen jött enyhülés miatt országszerte megjelentek a levegőben a mogyoró, az éger, a ciprus- és tiszafafélék pollenjei, helyenként már az allergiás tüneteket kiváltó koncentrációban. 

Árhullám vonul le a Dunán, a folyó egész magyarországi szakaszán emelkedik a vízszint. A szakemberek szerint Mohácsnál várhatóan vasárnap tetőzik a Duna, megközelítve az elsőfokú árvízvédelmi készültség szintjét. 

Játékos természetvédelmi akciót hirdetett a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság. A kikeleti hóvirágot éppen 15 éve nyilvánították védett növénnyé. 

Idén is megrendezik a Kultúrházak éjjel-nappal programsorozatot az országban. A szervezők tájékoztatása szerint február 14. és 16. között mintegy ezer program várja a közönséget országszerte, a rendezvény fő célja a kultúrházak és az ott dolgozó szakemberek tevékenysége sokszínűségének bemutatása. 

Foglalkoztatás-ösztönzési programot indít az Innovációs és Technológiai minisztérium azokban a régiókban, ahol az országos átlagnál magasabb a munkanélküliségi ráta. A Dél-Dunántúlon működő kis- és közepes vállalkozások is benyújthatják támogatási kérelmüket, ha vállalják, hogy már működő vagy új telephelyükön legalább 3 fővel növelik az alkalmazottak létszámát. 

Hallgass minket útközben is!

Hallgasd a 101.7 PécsFM műsorát telefonodon is! Töltsd le Google Play-en vagy App Store-ban megtalálható applikációnkat.